Marc Márquez: ' Ma fontos volt, hogy ne hibázzunk'

2014.09.12 21:11

Ma kezdetét vette a San Marino-i Nagydíj, melynek első két eső áztatta szabadedzésén Marc a 2. és a 3. helyeket szerezte meg, összetettben pedig a 4. helyről várja a holnap már remélhetőleg száraz folytatást. A láthatóan nem erőltetett tempó mellett is elégedetten nyilatkozott a Repsol Honda csapat délutáni sajtótájékoztatóján, kiemelve, a mai nap nem a kockáztatásvállalásról szólt:  "a mai egy kritikus nap volt, ahol a legfontosabb az volt, hogy ne vétsünk hibát".

Délelőtt Yonny Hernandez, délután pedig Andrea Dovizioso és Dani Pedrosa bizonyult gyorsabbnak nála a felhőszakadás által áztatott Misano-i aszfaltcsíkon. Az előrejelzések fényében, úgy tűnik a ma megtett körök nem lesznek döntő befolyással a verseny alakulására mivel a következő két napra, derült, száraz időt igérnek a meteorológusok, a mai napon látott összesen 62 bukást követően Márquez mégegyszer kiemelte az elővigyázatosság fontosságát: " Kritikus nap volt a mai számomra és a többi pilóta számára is, mivel úgy tűnik az itt megtett kilométerek hasztalanok lesznek a hétvége további részében, mivel holnap még mondanak néhány csepp esőt délutánra, de főképp vasárnapra száraz versenyt ígérnek, ezért ez egy olyan nap volt, ahol csak el kellett végeznünk a házi feladatainkat és az igazság az, hogy már sok rizikót vállaltunk eddig úgyhogy, most ez az amit a legjobban el kell kerüljünk." - magyarázta Márquez.

"Legalábbis az én esetemben ez a legjobb amit tehetek, ezért is éreztem elégnek ha csak 5-6 kört megyek egy kifutásra és még annak ellenére sem tettem meg többet, hogy jó önbizalmam volt a motorral". - fejtette ki a Repsol Honda csapat címvédő versenyzője, majd folytatta: " Figyelmesnek kell lennünk, mert ez egy olyan pálya ahol van pár tiszta előzési pont, de csak egy - kettő, nem sokkal több és ez is nagyon fontos lesz, de nyilván szeretnénk egy száraz edzést is. Az elején nagyon furcsa volt, mert nagyon lassan mentem a tapadás hiánya miatt, majd láttam, hogy jópáran elestek és mikor észleled, hogy te nem is csúszkálsz míg a többiek buknak körülötted, kicsit veszítessz az önbizalmadból. A bukások kivétel nélkül mind a fékezési zónában voltak, mert túl gyorsan akarták bevenni a kanyart, de úgy hiszem, azért is mert a pályán megállt víz miatt alacsony volt a tapadás, száraz körülmények között, evvel nem szokott gond lenni."

Nyilván felrémlettek az emlékek a katalán versenyzőben, mivel 2011-ben a Moto2-es kategóriában hasonló körülmények között vesztette el végül a világbajnoki címet, sőt a bukás okozta látásproblémái miatt, egy ideig a karrierje is veszélyben forgott, a nagy visszafogottság miértjére Márquez így felelt: " Logikus, hogy próbálsz vigyázni magadra és nem elesni, de szerencsém van, hogy a pontkülönbség igen nagy és az igazság, hogy ez egy olyan nap volt, ahol szolidan teljesítettünk és próbáltuk elkerülni a felesleges kockázatvállalást, mert mikor a legkevésbé számítassz rá, eleshetsz, főleg vizes körülmények közt, egy ilyen pályán."

Végül a Ducatik teljesítménye volt terítéken, hogy vajon a versenyen is megszorongathatják-e az élmenőket, mivel Dovizioso korábbi nyilatkozatában egyértelműen a dobogót tűzte ki célul csapata és saját maga hazai futamán, Marc így látja: "Jelen pillanatban, az esőben, nagyon jól, nagyon erősen mennek, de teszteltek itt a Silverstone-i futam előtt, ami azért jelenthet némi előnyt, ha holnap és vasárnap is esne, akkor a beállításaik sokkal sokkal kifinomultabbak lennének mint a mieink vagy a Yamaháké, meglátjuk, ha ők is ott lesznek, minden sokkal izgalmasabb lesz"